Nemzeti Sport Online bejegyzései

Döntőt játszott egy magyar csapat az online Bajnokok Ligájában

Nagy sikert ért el egy magyar csapat Hattrick nevű internetes menedzserjátékban csütörtök este: a virtuális együttes a Bajnokok Ligájának megfelelő nemzetközi kupasorozat, a Hattrick Masters döntőjéig jutott, s ott csupán tizenegyesekkel maradt alul svájci ellenfelével szemben. 2009 után másodszor fordult elő, hogy magyar menedzser együttese a fináléig jusson a tornán. A csapatot a Győrzámolyban élő, 37 éves Hermesz, azaz Kácsor Zoltán irányítja. Interjú.

DVTK: a bosnyákot csak akkor szerződtetik, ha Husic távozik

Tomiszlav Szivics, a Diósgyőri VTK vezetőedzője elárulta, a próbajátékon szereplő két labdarúgó közül a bosnyák Dajan Ponjevicet csak Senad Husic távozása esetén igazolják le, míg a grúz Irakli Kvekveszkiri biztatóan teljesít az edzéseken. A tréner azt is elmondta, Elek Ákos és Kádár Tamás távozását sajnálná, de nincs mit tenni.

Győri ETO: milliókra mondott nemet a román kiszemelt

Mint arról korábban beszámoltunk, román sajtóértesülések szerint Ciprian Deac, a kolozsvári CFR középpályása nem lesz a labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO játékosa, mert az izraeli Beitar Jeruzsálem által kínált szerződéstervezet jobban elnyerte a tetszését. Most fény derült a részletekre…