Balog Zoltán átadta a Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjakat

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2013. szeptember 23-án adta át a Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjakat. A harmadik alkalommal odaítélt ösztöndíj célja, hogy segítse a Magyarországon élő, nemzetiségekhez tartozó, kiemelkedő képességű középiskolásokat a továbbtanulásukban.

Balog Zoltán köszöntőjében elmondta: „A magyarországi nemzetiségek története hosszú, sikerekkel, örömteli pillanatokkal, ugyanakkor tragédiákkal, szomorúsággal és bajokkal terhelt történet. Mindkettő együtt”, mert „voltak, vannak olyan időszakok Magyarország történetében, amikor nemzetiséghez tartozni, kisebbségben lenni nem előny, még csak nem is esélyegyenlőség, hanem hátrány volt, és még megbélyegzés is érte azokat, akik egyszerre akarnak magyarok lenni és nemzetiséghez tartozni. De vannak olyan időszakai is ennek a történetnek, amikor az összefogással Magyarország példát mutatott az egész világnak.” Hangsúlyozta: az 1993-as, nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvény mérföldkő volt a magyarországi nemzetiségek történetében, s lehetővé teszi a folyamatos előrelépést a nemzetiségek ügyében.

A miniszter kiemelte: a Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíj éppen annak az elismerése, hogy legyen előrelépés a nemzetiségek ügyeiben, legyen folytatás, utánpótlás, s hozzátette: „Legyen minden magyarországi nemzetiségnek olyan értelmisége, olyan írástudói, akik gondolnak azokra is, „akikből vétettek”, akik azt jelentik számukra, hogy egyszerre lehetnek magyarok, szlovákok, németek, romák, és mind a tizenhárom magyarországi nemzetiség.”

Az ösztöndíjra a tizenhárom magyarországi nemzetiség (bolgárok, cigányok, görögök, horvátok, lengyelek, németek, örmények, románok, ruszinok, szerbek, szlovákok, szlovének, ukránok) két tanítási nyelvű és anyanyelven tanító gimnáziumainak diákjai pályázhatnak. Az ösztöndíjat, melynek összege havonta 60 ezer forint, iskolánként egy fiatal nyerheti el az érettségi vizsgát megelőző két tanévre. Az ösztöndíjpályázatra húsz nemzetiségi iskola harminchárom pályázatát értékelték, az elbírálásnál figyelembe vették a pályázó tanulmányi eredményét, szociális hátterét, közösségi aktivitását és továbbtanulási terveit is.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjat kiemelkedő tanulmányi munkájáért az oklevelet

Bogdán Klaudia, a sátai Dr. Ámbédkar Gimnázium, Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Általános Iskola tanulója,

Boross Tünde, a veszprémi Lovassy László Gimnázium tanulója,

Csepelszigeti Adrienn, a budapesti Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon tanulója,

Domján Dóra, a Szentgotthárdi III. Béla Szakképző Iskola és Kollégium tanulója,

Dujmov Dejan, a budapesti „Nikola Tesla” Szerb Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon tanulója,

Kirchner Katalin, a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Kollégium és Szakképző Iskola tanulója,

Kiszely Renáta, a békéscsabai Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium tanulója,

Korán Dóra, a szentgotthárdi Szentgotthárd és Térsége Iskolájának Vörösmarty Mihály Gimnáziuma tanulója,

Kovács Richárd, a budapesti Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium tanulója,

Mészáros Henriette, a budapesti Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium tanulója,

Nádas Nikolett, a pilisvörösvári Friedrich Schiller Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulója,

Orsós Tamás, a pécsi Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium tanulója,

Petrovics Rózsa Cintia, a komlói Kis Tigris Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző tanulója,

Rivnyák Richárd, a budapesti Szlovák Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon tanulója,

Schauer Sára, a bajai Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Egységes Iskola tanulója,

Szabó Zrinka Anna, a pécsi „Miroslav Krleza” Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon tanulója,

Tillmann Flóra, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium tanulója,

Tóth Ágnes Rebeka, a gyulai „Nicolae Balcescu” Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium tanulója,

Zámbó Bence, a tatai Eötvös József Gimnázium tanulója,

Zirnstein Gerda, a pécsi Koch Valéria Középiskola, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium tanulója részére adta át.

(Fotó: MTI)