Gomes elővette a bírót: “Három csapat volt a pályán” – így látták az edzők

José Gomes szerint egy meg nem adott góllal és a második debreceni találat előtti szituáció megítélésével is belenyúlt a DVSC-Videoton rangadóba (2-1) a találkozó játékvezetője, mindezt igen nyugodt hangnemben közölte a fehérváriak mestere, aki a találkozó színvonalát dicsérte. Kondás Elemér a csereként beállt Sidibét külön is kiemelte és azt is elmondta, hogy az egyenlítésnél már érezni lehetett, hogy nyerhetnek a Vidi ellen. Garami József csapata küzdőszellemével elégedett volt a Győri ETO ellen, a zsinórban másodszor nyerő bajnok edzője, Pintér Attila pedig csapata kétarcúságról is beszélt nyilatkozatában, de megjegyezte, hogy a második félidőben csak az volt már a kérdés, hogy mikor fordítják meg a meccset. Edzői értékelések.