A Balaton köszöni szépen, jól van

A címben kiemelt kijelentés Vörös Lajos kutatótól származik, aki évtizedek óta foglalkozik a tó vízminőségével és a balatoni algákkal a Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Intézetében. „Éppen olyan jó és tiszta a tó vize, mint tavaly volt, számottevő változás nem történt egy év alatt” – mondta az Origónak arra a 2013-as interjújára utalva, amelyben arról beszélt, hogy a tó közepén inni is lehet a vízből mindenféle további fertőtlenítés nélkül, annyira tiszta.

partnál persze nem ajánlott ivással saját magunkon tesztelni a vízminőséget, mert a sok fürdőző miatt szennyezettebb a tó, elég csak a leoldódó naptejre vagy az esetleges baktériumokra, vírusokra gondolni. Erre példa a Magyar Úszás Napján, június 21-én történt több tucat megbetegedés. A tisztiorvosi szolgálat szerint nem zárható ki, hogy a vízbe került ürülékkel terjedt az a calicivírus, amely miatt az úszóverseny 656 regisztrált résztvevője közül 46-an rosszul lettek (Risztov Évát kórházban ápolták). A versenyt a füredi kikötő közvetlen közelében rendezték. Tény, hogy a vírus egyaránt a szervezetükbe juthatott az étellel, a megivott vízzel és a tóba jutott szennyvízzel is, és utólag nehéz egyértelműen azonosítani a forrását. Az ÁNTSZ további vizsgálati eredményei szerdán várhatók az ügyben.

Milyen a víz most a Balaton partján?

A tó körül 136 strand van, az üdülési idényben mindegyiknél havonta vizsgálják a víz minőségét az ÁNTSZ Országos Környezetegészségügyi Intézetének (OKI) szakemberei. A legfrissebb, június 6–24. között végzett mérések szerint csak egyetlen helyszínen, a gyenesdiási játékstrandon bizonyult kifogásolható minőségűnek a víz – ez a kategória a legrosszabb a lehetséges négy közül.

A következő szint a „megfelelő” minősítés, ebbe a kategóriába tizenkét strand került, amelyek öt kivétellel a Keszthelyi-öbölben találhatók. A következőkről van szó: Keszthely, déli szabad strand, Zala kemping, Helikon strand és a városi strand, Hotel Via, Libás strand; Gyenesdiás, alsógyenesi strand; Vonyarcvashegy, Lidó strand; Balatongyörök, községi strand; átellenben a déli parton a balatonmáriafürdői hajóállomás szabad strandja; Révfülöpön a Napfény kemping strandja; valamint Káptalanfüreden a józsefvárosi gyermeküdülő strandja.

Az összes többi strand jó vagy kiváló minősítést kapott, és mind a nyolc balatonfüredi strandon is kiváló a víz a legújabb mérések szerint. Fontos szempont, hogy a tizenkét csak megfelelő vízminőségű strandon sem biztos, hogy tartós problémáról van szó. Például a keszthelyi szabad strand az egész szezont nézve „jó” minősítést kapott, a két gyenesdiási strand „megfelelőt”:

A teljes cikk itt olvasható.