Az MSZP elnökét ellentüntetők is várták Győrben, ahol elmondta: véleménye szerint érdekes, egyben “nagyon-nagyon mocskos” kampány lesz a mostani, amelyben “az ellenzék ellen tüntetnek a kormánypártiak”, miközben pártjaiknak írásba foglalt programja sincs.