Ray Donovan 1×06 – Housewarming

Ray rettentő dühösen trappol a kikötőben egy yachthoz, konkrétan annak tulajdonosára mérges, így mikor meglátja a tagot, laza lábmozdulattal beakolbólítja a vízbe. Gyorsan kiderül, hogy az öntött ürgét Franknek hívják, és nem mellesleg FBI ügynök, hősünk pedig azért dühös rá, mert hiába fizeti, Miller ügynök mégis a nyakában liheg. Nos, újdonsült vidránk szerint Miller kitartó bulldog típus, szóval ha rájuk mászott, nem lesz könnyű megszabadulni tőle. Ray kéri, hogy Frank állítsa le „kollégáját”, ám a férfi szerint ez nem így működik. Hősünk kihalássza az ügynököt, aztán morcosan odébb áll.

A Donovan házban Conor és Bridget reggeli közben arra próbálják anyjukat rávenni, hogy engedje el őket Bunchy házavató bulijára, ekkor lép be Ray, és beint egy méretest. Aztán leesik az álla is az infótól, miszerint az idióta öcskös házat vett. Dühösen elvakogja, hogy ha apja bármelyiküket is hívja, azonnal tudni akar róla – a gyerekek döbbenten hallgatnak, majd irányba állnak a suliba. A házaspár kettesben marad, Abby rögtön kérdi férjét, mégis merre járt? Ura kamuzással próbálkozik, de mikor vizes nadrágja lebuktatja, túl sok infót akkor sem ad át, lévén a bizniszről nem beszélünk, ugye.

1.jpg

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon!
Megosztom iWiWen!
Megosztom Twitteren!
Megosztom Google Buzzon!
Megosztom Google Readeren!
Megosztom Tumblren!