Tisztelet címkéhez tartozó bejegyzések

Az élet, az egészség a legnagyobb emberi kincsünk mondta.

Gyöngyös hálás, és példaértékkel emelte ki Fülöp Henrik személyét, aki fáradhatatlan munkásságával segíti az ország több pontján, de kiemelten is a térségben élő fiatalokat, rászorulókat, és az időseket. Most is nagyon fontos üzenetet küldött az intézetvezető: Az élet, az egészség a legnagyobb emberi kincsünk!
Gyöngyösi iskolák, gyöngyösi óvodák mondhatják el magukról, hogy már rendelkeznek az életmentő EpiPen Jr injekcióval!

Érdemes elolvasni, mit is írt, és üzent Fülöp Henrik:

 Egy élet! Üzenet!
„Egészen kis dolgok szükség esetén nagy dolgokká válhatnak, és akár életet is menthetnek!”
Múlt héten tragikus veszteség ért egy családot, akiknek az (egyszem) 7 éves kisfiuk mogyoró allergia miatt halt meg!
Ez mérhetetlenül nagy veszteség, fájdalom, és egyben szívszorító érzés!
 Ez az „üzenet” jelzésértékű mindenki számára, hogy milyen törékeny az élet, és milyen elesettekké válhatunk egy perc töredéke alatt!
 Következésképpen az ilyen, és ehhez hasonló helyzetekben mindenki számára, abban a pillanatban ott van a lehetőség: a túlélés lehetősége!
 A fentiekben leírtak, egyben el is gondolkodtattak, miszerint a közösségünk tekintetében hogyan jelenik meg ez a valóságkép… Szomorúság, gyász, tragédia, veszteség, és még sorolhatnám.
 Ezért szerettem volna segíteni a Gyöngyösön szűkös gazdálkodási körülmények között működő: összes bölcsődének, óvodának, általános- és középiskolának.
A felsorolt intézmények mindegyikének saját költségből megvásároltam az ilyen allergiás, halált is könnyen okozható helyzetek azonnali gyógyítására kifejlesztett speciális Injekciós tollat! A mai nappal elkezdtem meglátogatni ezeket az intézményeket, és átadni ezt az életet menthető orvosságot tartalmazó eszközt! (EpiPen Jr) Remélem, nem lesz rá szükség.
De ha mégis: már VAN!
Átadást követően az intézményekben egyeztetésre került, hogy igény felmerülése esetén, szakember (orvos) bevonásában is ingyenesen segítünk annak érdekében, hogy az átadott eszköz szakszerű használata elsajátítható (megtanulható) legyen.
Az intézményekben a jelenlegi veszélyhelyzetre (pandémiára) vonatkozó szabályok maradéktalan betartása mellett került sor az átadásra. (Védettségi okmány ellenőrzés, stb..)”

Intézmények, amelyek részesültek az adományban:
– II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda. Vezető: Kurucsai József
– Gyöngyös Város Óvodái Mesevár Tagóvodája. Vezető: Lehotai Magdolna
– Gyöngyös Város Óvodái Epreskert Úti Tagóvodája. Vezető: Szántó Edit
– Gyöngyösi Petőfi Sándor Egységes Gyógypedagógiai, Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola. Vezető: Daru Éva Katalin
– Felsővárosi Általános Iskola. Vezető: Horváth Zoltán Tiborné
– Gyöngyös Város Óvodái Dobó Úti Tagóvodája. Vezető: Bozsik-Papp Tünde
– Berze Nagy János Gimnázium. Vezető: dr. Czinder Péter
– Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium. Vezető: Daskalopoulos-Kuzbelt Hilda Violetta
– Gyöngyös Város Óvodái Katona József Úti Tagóvodája. Vezető: Gódorné Jancsó Ágnes
– Vak Bottyán János Iskola Katolikus Műszaki és Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium. Vezető: Benyovszky Péter
– Arany János Általános Iskola. Vezető: Juhászné Dafkó Andrea Marianna
– Gyöngyös Város Óvodái Jeruzsálem Úti Tagóvodája. Vezető: Domoszlai Andrea
– II. Rákóczi Ferenc Katolikus Általános Iskola Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda, Szent Erzsébet Római Katolikus Tagóvodája. Vezető: Strumpfné Komjáti Erika
– Gyöngyös Város Óvodái Platán Úti Tagóvodája. Vezető: Márkus Jánosné
– Gyöngyös Város Óvodái Tündérkert Tagóvodája. Vezető: Balog Tamásné
– Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. Vezető: Lipkovics Gábor
– Gyöngyösi Kálváriaparti Sport- és Általános Iskola. Vezető: Nagy-Füleki Renáta
– Heves Megyei SZC József Attila Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium. Vezető: Mekes Mihály
– Gyöngyös Város Óvodái Fecske Úti Tagóvodája. Vezető: Havellant Melinda
– Pátzay János Katolikus Zeneiskola. Vezető: Kévés Tünde

A városban élő családok, és intézmények már jól ismerik Fülöp Henrik közösségben betöltött kiemelkedő szerepét.
Ahogyan fogalmaztak: Közösség szerető, példamutató, és egyben alázatos, építő tetteivel kivívta Gyöngyös városában, és a  környező falvaiban élők feltétlen bizalmat, és elismerés
Írta: K. Krisztina önkéntes.
Az élet, az egészség a legnagyobb emberi kincsünk mondta.

Az élet, az egészség a legnagyobb emberi kincsünk mondta.

A gyereknevelés 9 állandó igazsága

A gyereknevelés 9 állandó igazsága

gyerek-Gyongyosi-Csalad-es-KarrierPont

Mindenki egyéniség, mindenki más, nincs két egyforma gyerek – sokat szajkózott és vitathatatlanul igaz állítások. Kétség sem fér hozzájuk, ám vannak örök érvényű igazságok, melyek minden egyes gyerekre igazak, kivétel nélkül, bármilyen különbözőek is. Ezeket szülőként érdemes és fontos zsebre tenni!

  1. A gyerekek nem mini felnőttek
    Egy kisgyerektől nem várható el, hogy korát meghazudtolóan önálló és illedelmes legyen, felnőtt módjára kommunikáljon, illetve kezelje a konfliktusokat.
  2. Kell a közelség
    A gyerekeknek szükségük van a szülő érintésére, közelségére. Nem lehet olyan zsúfolt egy nap, hogy ne jusson idő megölelni a gyereket.
  3. Tisztelet
    A gyerekek, attól, hogy gyerekek, ugyanúgy tiszteletet érdemelnek, mint bárki más. A felnőtt soha nem szabad, hogy visszaéljen fizikai és szellemi fölényével, esetleg nevetség tárgyává tegye a gyereket.
  4. Elgyengülés és erősség
    Fontos, hogy a szülő bátran megélje a gyerek előtt is az érzelmeit, megmutassa, hogy az élet velejárója, hogy néha szomorú, néha aggódik az ember. Azt azonban nem szabad felednie, hogy ő a gyerek szemében bástya, akinek erősnek kell maradnia, képesnek kell lennie uralni a helyzeteket. Ezzel teremthet a gyerekben biztonságérzetet.
    A továbbiak:
  5. A gyerekek sokféle módon fejezik ki, és sokféle módon igénylik a szeretet kifejezését. Fel kell tudni ismerni, mi az a nyelv, amin a gyerek azt mondja, szeretlek, nyitottan fogadni azt, és felé is gesztusokban, illetve szóval is kifejezni a szeretetet.
  6. Fontos belátni a gyerek hisztije mögé, hiszen nem a szülő bosszantása vezérli. Hiányérzete, szükséglete lehet, amit fel kell ismerni. Egy ölelés csodákra képes.
  7. Bántalmazni, fizikailag fenyíteni semmi szín alatt nem szabad a gyerekeket, de a kényszerítés, a fenyegetés sem vezet semmi jóra. A gyerek frusztrálttá válhat, maradandó lelki sérülést szenvedhet. Ha látja, hogy megértik őt, sokkal együttműködőbb lehet.
  8. Minden gyerek tanulmányi eredményében lehetnek hullámvölgyek, aminek nem a lustaság az oka. A szülő feladata, hogy akár a tanárral együtt, a gyerek bevonásával kiderítse, hol a probléma, és mi lehet a megoldás.
  9. A gyerekeknek is szükségük van szabadidőre, amikor valóban kedvük szerint játszhatnak vagy épp lazsálhatnak. Nem kell minden pillanatukat betáblázni, és nem is szabad. Az unatkozás egyébként táplálja a kreativitást.

Fülöp Henrik

Facebook